Budapest, 1948. — 43 ol.
A dzsürcsi ugyanis az egész mandzsu-tungúz nyelvág legrégibb olyan ma ismert képviselője, amely az írást a XII. század óta hasz-nálta, és írásos emlékeinek egy része ránk is maradt.
Egyesek a dzsürcsit kereken azonosítják a későbbi mandzsuval; általánosságban magam is helyesnek tartom ezt a nézetet. A részleteket illetően azonban azt gyanítom, hogy a dzsürcsi pontosabban csak az egyik mandzsu nyelvjárásnak az őse, mégpedig nem azé, amelyikből a mandzsu irodalmi nyelv fejlődött; a két nyelvjárás meglehetősen eltért egymástól, hangtani és szókészleti tekintetben egyaránt.